Hogyan legyünk Rocksztárok? 3.rész

Ifj. Straub Dezső interjú

Mit csinál egy énekproducer?

Röviden összefoglalva olyasvalaki, aki segít az énekfelvételnél és van rálátása a teljes felvételi folyamatra. A dolognak van egy száraz, technikai oldala, ahol az adott produkcióhoz legmegfelelőbb mikrofont, előfokot igyekszünk kiválasztani. Az emberi tényező azonban sokkal fontosabb ennél. A producernek muszáj jó kapcsolatot kialakítania a felvételi alannyal, jelen esetben az énekessel. Elsőként meg kell tehát ismerkedni a személlyel és az adott zenével, így lehet felmérni. hogy mit lehet majd kihozni az alapanyagból. Tisztában kell lenni továbbá a szövegmondás szabályaival és az éneklési technikákkal. A munkához tartozik még a vokálok kitalálása, amikor is egy-egy témára felépítünk egy többszólamú hangzást. Ez már igazán zenészi gondolkodásmódot igényel, sőt, arról is képben kell lennie az ének producernek. hogyan folyik majd az anyag keverése. és mit kíván meg a zene Ha az ember olyan alapanyagot gyárt feléneklésnél. ami aztán a keverésnél nem használható. akkor időpocsékolás volt az egész.

Hogyan állsz neki egy produkciónak?

Ha nem ismerem a zenekart, akkor demót kérek, vagy elmegyek kon­certre. próbára. Nagyjából felmérem. hogy a zene mit kíván meg az énekes milyen képességekkel bír, és mit szeretne elérni Szinte soha nem úgy zajlik a felvétel hogy bejön az énekes. maga elé veszi a szö­veget, benyomjuk a felvételt és végigénekli a nótát. A producernek pont az a szerepe. hogy segítsen kitalálni egy dalt ötleteket adjon, amikkel az énekes erősségeit tudja kihangsúlyozni. Elég sokan vannak például. akik nem kimondott dalos pacsirták, de szeretnének annak tűnni és túlvállalják magukat. Szerintem viszont sakkal hatásosabb az, ha valaki egy egyszerű dallamot elénekel jól, mint ha végig akarja trillázni a szá­mokat, és folyamatosan lebukik.

Mit tehet egy kezdő zenekar énekese? Hogy gyakoroljon?

A választ egy picit kerülő úton fogom adni. A legnagyobb baj az, hogy a kisebb klubok 90%-ánál a hangszeresek tudnak megszólalni csak, mert alapokról játszanak a zenekarok, az ének meg vagy hallatszik, vagy nem. A próbahelyekből is ritka az olyan, ahol jó minőségű ének­cucc van, ami tisztán és érthetően képes túlharsogni a feltekert erősí­tőket. Találkoztam olyan zenekarral, akik évek óta sikeresen működtek, és a stúdióban szembesültek azzal, hogy az énekesük gyakorlatilag semmit sem tud. Szerintem ő sem volt ezzel tisztában, mert koncerten, és a próbaterem torzan sípoló felszerelésén elment addig. Így hát, ha valaki lemezfelvételre készül, feltétlenül érdemes a próbákon nagyobb teret adni az éneknek és visszavenni egy picit a zúzdából. OK, hogy koncerten a stenkről meg az erőről szól a dolog, de a stúdióban na­gyon kiábrándító tud lenni a steril mikrofon, ami mindent felvesz. Az énekes meghallja a hangját és elborzad: úristen, én ezt éneklem?! Jobb, ha ezzel már a próbán szembesül. Ha nem tökéletes, nem kell megijedni, el kell kezdeni gyakorolni vagy egyszerűbbre átírni, ami egyáltalán~ nem szégyen. Ritmikai szempontból is halál pontosan át kell nézni a szöveget elejétől a végéig, hogy végleges formát ölthessen. Azokat a mismásolásokat, amelyek koncerten százszor is beleférnek, miszerint „van egy sor, amit annyira nem vágok, de majd elmegy", le kell tisztázni, mert ez rengeteget számít. Végül pedig, ha vannak ren­des énekes részek, akkor azokat érdemes zene nélkül, természetes, halkabb énekhangon kiénekelni, hogy biztosak legyünk benne, mely hangok szólnak. Általában sor elején, sor végén szokott ködbe veszni a dallam, és meg lehet spórolni néhány borsos árú stúdióórát, ha ez nem csak a felvételkor derül ki. A gyakorláskor úgy érdemes mindent kiénekelni, mint gyermek az iskolában. Nem ciki, ráadásul otthon a fürdőkádban úgysem fogja senki más hallani.

Mi történik, ha az énekes egyáltalán nem készült fel a stúdiózásra? Milyen eszközeitek vannak?

Elég durva, de szinte mindent meg lehet már csinálni, bár nem biztos, hogy érdemes... Megteszünk minden, a magas mintavételezési frek­venciától kezdve a helyrehúzásokig, hogy a maximumot hozzuk ki, de az a legjobb, ha a szoftverekhez nem is kell hozzányúlni. Az intonációs problémákat nagyrészt ki lehet ugyan javítani, de a gyengén, erőtlenül felénekelt dallamok ettől még nem lesznek jók. Profiknál is alkalmazott trükk viszont az editálás, ami azt jelenti, hogy miután felvettük az anya­gokat, kijelöljük a legjobban sikerült éneksávot, a többit meg ritmikailag hajszálpontosan hozzáigazítjuk. Ilyenkor az a cél, hogy úgy hangozzon, mintha a felvett ének egy sáv lenne, csak sűrűbben. Magyarán, ne csordavokálnak tűnjön, de mégis vastagabb legyen egy kicsit. Végül pedig, ott vannak az effektek, amik persze inkább már a keveréshez ~ tartoznak.

Milyen további trükköket használtok az énekprodukciók feljavítására?

Egyáltalán nem tűnik nagy dolognak, de a legfontosabbak egyike: a szöveg. A legnagyobb gáz az, amikor bejön egy zenekar úgy, hogy még nincsenek~készen vele, és megpróbálják a stúdióban összedobni és feltolni valahogy. Csak a legnagyobb profik képesek egy hirtelen összerakott cuccot úgy előadni, hogy abból jó süljön ki. Nagyon fontos, hogy a szöveg prozódiáját tekintve is rendben legyen, azaz ne fordul­hasson elő például, hogy az énekes rövid magánhangzókat próbál meg hosszan kitartani. Kulcsfontosságú, hogy a szöveget jól lehessen mon­dani, ritmizálni dallamtól, kísérettől függetlenül.

Említetted, hogy emberi oldala is van a produceri munkának, itt mit tudtok bevetni?

A pszichológia nagyon fontos része a „munkakörünknek". Az énekesnek jól kell éreznie magát a stúdióban. Még a legbrutálisabb zenekaroknál, a legzordabb arcoknál is azt vettem észre, hogy nyugalomra ván szük­ségük a felvételnél. Egyik énekesnek sem tesz jót az, ha a kritikus fü­lektől azonnal visszajelzést kap, mert az egész zenekar bent ül a keve­rőpult mögött. Ez rögtön lerombolja a producer igyekezetét, hogy egész­séges határok között a lehető legtöbb önbizalmat adja az előadónak. Hiszen már a szóban is benne van: a szöveget nem egyszerűen el kell énekelni, hanem a mondanivalónak megfelelően elő kell adni, át kell élni. Márpedig nehéz szárnyalni úgy, ha az énekesnek követ köt a lábára az, hogy egyszerre öten akarnak beleszólni abba, amin éppen dolgozik, vagy azt látja, hogy valaki húzza a száját a próbálkozások hallatán. A producer dolga pont az, hogy lelkesítse az előadót, és elhitesse vele: meg tudja csinálni!

Nos, igen, de több sztorit is hallottam már arról, hogy a keverős unott pofával zavarta le az énekfelvetélt.., Ilyen hangulatban el lehet készíteni egy demót, de igényesebb munkát nem. Ha a zenekar szeretne előrébb törni, akkor tényleg szükség van arra, hogy mindenki megpróbáljon egy kis pluszt hozzáadni. A negatív, unott hozzáállást nagyon gáznak tartom, annak ellenére, hogy tényleg nagyon fárasztó tud lenni a felvételi procedúra. Egyszer már megtör­tént velem is, hogy több hetes éjszakázás után egyszerűen elaludtam a verze éneklésénél, de ez inkább a végkimerülés jele volt (nevet).

Térjünk vissza a szövegre egy picit. Sokan futnak aknára akkor, amikor angolul kell énekelniük.

Ma már nagyon sok fiatal tud angolul, és szinte mindenki hallgat angol­szász zenéket. Én is sokat voltam külföldön és jól beszélem a nyelvet, ezért a magyaros kiejtés vagy a hibás szöveg talán még a hamisság­nál is jobban zavarja a fülemet. Az ilyen problémákat mindig meg kell oldani: sokan hoznak is magukkal egy anyanyelvű szakértőt, aki a nyelvi oldallal foglalkozik és átnézi a szöveget. Ha a kiejtéssel van gond, akkor megpróbáljuk helyrerázni, és csak utána kezdjük a fel­vételt. Arra is volt már példa, hogy egy amerikai fickó felmondta a szöveget, amit mankónak, összehasonlítási alapnak használtunk.

A technikát szóbahozva, mi az, ami inkább számít egy énekesnél: technika vagy hangadottság?

Elsőként van a hangorgánum, ami az anatómiai adottságból jön, aztán jön az alapvető készség, hogy azért tudjon valamennyit éne­kelni, ne legyen teljesen hamis, és csak a harmadik a képzettség. A klasszikus hangképzésnek megvannak a kőbe vésett szabályai, és szakmai szempontból természetesen az operaénekesek énekelnek a legjobban, bár szerintem, a szöveget sokan közülük is katasztrofáli­san mondják. A könnyűzene ezzel szemben nem a szakmailag korrekt szabályokról, hanem a karakterekről szól. Sokkal könnyebb kiindulni egy olyan énekesből, akinek sajátos, jellegzetes stílusa van, mint egy képzett énekesből, akiből ez hiányzik. De annak sem sok értelme van, hogy egy képzetlen embernek elkezdjek hangképzés órát tartani a stúdióban. Inkább rá kell jönnöm, mi az a kis információ, amit be kell juttatnom a feléneklő helyiségbe, hogy az egész egy picit dögösebb legyen. Persze azt is lehetne csinálni, hogy elküldöm, tanuljon 5 évig hangképzést, aztán vesszük fel... (nevet)

Úgy vettem észre, hogy a rock/metal/alternatív körökben ciki énektanárhoz járni.

Az ezzel kapcsolatos legendákban valószínűleg van némi igazság. Az azonban, hogy valakit „elronthat" az énektanár, nem túl valószínű. Egy-két évig érdemes eljárni hangképzésre már csak ismeretszerzés jelleggel is, mindamellett, hogy az ember tartson ki a saját stílusa mellett, amikor átülteti a tudását a gyakorlatba.

Az is kérdés szokott lenni, hogy ha rádumálják az énekest a tanárra, akkor kihez menjen, kitől érdemes tanulnia? Ki tanít mondjuk James Hetfieldet, Axl Rose-t stb:?

Senki. Nem az oktatás feladata az, hogy kialakítsa az ember saját karakterét. Aki azt hiszi, hogy egy ideig eljár tanárhoz vagy egy zene­suliba, aztán kijön és „elkészült", az nagyon téved. Ettől még nem lesz karaktere, stílusa, mert ezt magának kell kialakítania. A tanárok tech­nikai tudást adnak; ami fontos, de a művészt az különbözteti meg a „zenész szakmunkástól", hogy olyasvalamire is képes, amit nem lehet iskolapadban elsajátítani. Pop- és rockikonképzés nem létezik.