Együtt a siker felé
Nortyx logo
Hogyan lettem hatszázból MÁSODIK?

Hogyan lettem hatszázból MÁSODIK?

Évek óta kitartóan, és szenvedéllyel dolgozom. Stúdiónkban hónapról hónapra fejlődünk: folyamatosan bővítjük mikrofonparkunkat, technikai berendezéseinket, próbáljuk hangulatossá és inspirálóvá tenni a stúdió környezetét, bővíteni szolgáltatásainkat, hogy bárki megtalálja a neki megfelelőt. De ami a legfontosabb: igyekszem bővíteni azt a tudást, amitől a nálunk készült dalok egyre jobban és jobban szólnak.

Nagyon nehéz viszont megmérni, hogy hol is tartok valójában. Éppen ezért csaptam bele gondolkodás nélkül a keverésbe, amikor a Pro Studio Live LLC csapata versenyt hirdetett. Hiszen nincs is jobb lehetőség annál, mint összemérni “hallásodat” a világ különböző pontjain dolgozó hangmérnökökkel.

Mi volt a feladat?

A nyersanyag egy egyben feljátszott rock&roll nóta volt a Red Rooster Original zenekartól. Ezt kellett keverni, maszterelni. Körülbelül 30 sáv: dobokkal, gitárokkal, énekekkel, roomokkal, és persze itt-ott hibákkal, zajokkal (nyilván ez is a teszt része volt). A zenekar vázolta az elképzeléseit a végleges hangzással kapcsolatban, így az összes résztvevő azonos esélyekkel indulhatott.

Belecsaptam a lecsóba…

A kész felvételeket a Facebookon, nyilvánosan várta a zsűri. Így amikor elkészült a mix, gondolkodóba estem, hogy vajon a határidő közeledtével jobb feltölteni, vagy most rögtön. Végül arra jutottam, hogy mivel változtatni úgy sem fogok már rajta, jobb minél hamarabb feltölteni.

Így is tettem, és hamarosan érkezett is az első reakció:
“LOUD! Well, I guess that's what was asked for....Nice guitar treatments and additional sounds to create a big ethereal sound (although not very AC/DC!). The last section just about raises the loudness enough to have impact. I do think the mix would be even better if it had more room to breathe.”

Szóval hangos, de ez volt a zenekar kérése. Kaptam némi dicséretet a gitár szólamokkal kapcsolatban, illetve javaslatot, hogyan lehetett volna még jobb a mix. Örültem, hogy meghallgatták, és a javaslatot is értékeltem, hiszen így tudok igazán fejlődni: a hasznos tanácsok által. Főleg tapasztalt szakemberektől.
Hallgasd meg Te is. Neked mi a véleményed?

... aztán vártam, mi fő ki belőle

A sztár hangmérnökökből álló zsűri első körben a kb. 600 indulóból választott 30-at, amelyet a zenekar végighallgatott, majd választott belőle 3-at. Ennek a háromnak a végső sorrendjét élő adásban döntötték el.
A teljes videót itt tekintheted meg, de ha csak a “lényeg” érdekel, akkor a 19. percig érdemes tekerni: ott hallható  a két dobogós dal és az eredmény is.

Felemelő érzés élőben hallani a neved egy eredményhirdetésen. :)

Mivel a Tóth Péter név elég gyakori, biztos ami biztos, rákérdeztem, hogy tényleg én lettem-e a második helyezett. A válasz “Yes, your mix was amazing! Good morning over there.” bearanyozta a reggelünket. Sőt az egész napunkat, hetünket. Méltó befejezése a 2017-es évnek, elismerése a munkába fektetett szenvedélyemnek.

Ezzel a lendülettel csaptunk bele a 2018-as évbe, és ugyanilyen lelkesedéssel készítem minden mixünket.

Köszönöm az erőt nektek, akik hisztek a munkámban, mert általatok lehetek napról napra jobb hangmérnök!

Tóth Péter


  • Hogyan lettem hatszázból MÁSODIK?
2018/05/09
Cookie beállítások