Együtt a siker felé
Nortyx logo
Régi szép idők

Régi szép idők

Nem is volt olyan régen, amikor még az iskolapadot koptatva álmodoztunk, és tervezgettük, hogyan építünk egy hangstúdiót. Aztán belecsaptunk, és egy percét sem bántuk meg!

 

Sok kutatómunka után, szakemberek tanácsait kikérve igyekeztünk kihozni a maximumot a pici térből, ami rendelkezésünkre állt. Aki hozzánk érkezett, tényleg otthon érezhette magát. És bár lehet, hogy az első benyomás nem egy profi stúdió hatását keltette, de a gondoskodás, amit a dalok kidolgozásába tettünk, a legtöbb zenekarnál célba ért, és szinte egytől egyig újra visszatérnek hozzánk.

 

Nem állítjuk, hogy első perctől értettünk mindenhez, sokkal inkább kitartó gyakorlással, tanulással haladtunk előre. Így a nálunk készült dalok egyre jobban szóltak, és onnan tudtuk, hogy jó irányba haladtunk, hogy dalaink egyre többször köszöntek vissza a médiából. Van akit az MTV-n, van akit a Petőfi rádióban hallhattunk, van akinek a dala nemzetközi utat is bejárt, és jártunk „A dal” című műsorban is.

 Hangstúdió 2009 Hangstúdió 2011 Hangstúdió 2013 Hangstúdió 2009

Viszont sosem fogjuk úgy érezni, hogy már mindent tudunk, mindenhez értünk, mindenünk megvan. Mindig vágyunk egy jobb mikrofonra, jobb berendezésre, vagy nagyobb térre. Megérettünk arra, hogy tovább lépjünk, így teljes erőbedobással azon dolgoztunk, hogy szintet lépjünk. A kitartó munka meghozta gyümölcsét: 2016. november 2-án megnyitottuk új címre költözött hangstúdiónkat, amely tágasabb, modernebb, felszereltebb és letisztultabb, mint elődje.

 Hangstúdió 2016 close HQ Hangstúdió 2016 total HQ Hangstúdió Live room 2016 FullHD

Eddigi utunk során több száz emberrel ismerkedtünk meg, dolgoztunk együtt, ötleteltünk, hogy mitől lehetne jobb egy-egy dal. Sokakkal már barátként tekintünk egymásra. Mindig emlékezni fogunk, honnan indultunk, és ezzel a bejegyzéssel szeretnénk emléket állítani életünk egyik legizgalmasabb korszakának. Köszönjük, hogy velünk voltatok, számítunk rátok a jövőben is!  

  • Régi szép idők
2016/11/01