Együtt a siker felé
Nortyx logo
Ezért jártok hozzánk nyáron stúdiózni!

Ezért jártok hozzánk nyáron stúdiózni!

Nortyx Hangstúdió nyár 2018Ahogy közeledik az az évszak, amely megannyi zenekart megihletett már (köztük lehet, hogy Téged is), a naptárunk egyre színesebb formát ölt. Igen, nyáron nagyon szerettek hozzánk jönni, és mi imádjuk, hogy jöttök, és együtt tesszük tartalmassá az év legizgalmasabb hónapjait.

Lássuk, miért választjátok olyan sokan a nyári stúdiózást?

Először is, mert túl a tavaszi fáradtságon, feltöltődve, energiától duzzadva vágsz neki.
Szerintem nincs olyan ember, akinek ne csalna mosolyt az arcára a természet szépsége, legyen az tópart szikrázó napsütéssel, vagy egy hűvös erdei séta csicsergő madarakkal. Ilyenkor annyira gyorsan jöhet az ihlet, hogy akár egy-két óra leforgása alatt elkészülhet egy dal. És tudjuk, azokból az ötletekből lesznek a legnagyobb slágerek, amiken nem kellett gondolkodni, csak kiíródtak az emberből.

Hosszabbak a nappalok, tovább bírod szuflával.
Szemben azzal, hogy télen már 3kor sötét van és majd elalszol a hatodik kávé után is, nyáron lényegesen jobb a helyzet. Bár 8-10 munkaóránál többet így sem szeretünk dolgozni, mert akkorra elfárad a fülünk, és a tiéd is. De nem mindegy hogy ezeket az órákat éberen, vagy nyúzottan töltöd.

Mert nyáron egyébként is minden a zenéről szól!
#bulik, #koncertek, #fesztiválok, #kerti_partik, #esküvők, #lehúzottAblakkalDöngetemARádiót, #AzAJóHaMásIsVelemNyomja!
Akkor miért pont az maradna ki, ami a zenekar életében a 0. és legfontosabb pont: a hangfelvétel?
#LehetJövőreATeDalodDöngetem :)

És, hogy miért gyere hozzánk?

Mert nálunk minden adott ahhoz, hogy feltöltődj! Csicsergő madarak, lombos fák, hatalmas fenyők, hogy a szünetekben teljesen el tudd magad engedni. Sőt képzeld, van egy kacsánk, aki lassan már a stúdiónk kabala állatává is válhatna, hiszen az egyik felvétel alkalmával a banda kiült hozzá, és rögtön írtak is róla egy dalt. :) Amúgy meg bent se rossz ám. :) Klímázunk, a hűtő tökéletesre hűti a sörödet, te csinálod a király zenét, és semmi nem megy a munka rovására, sőt! Hallgasd meg néhány dalt, amelyeket tavaly nyáron vettünk fel!

Ha a dallamos ír zenére mozgatnád meg magad, akkor hallgasd meg a Green Spirit dalát: 

Ha punk stílusba hallgatnál, ajánlom a Döbbenet 2017-es felvételeit: 

2017 nyarának legjobb metál termése a Subcortic által: 

És íme, a 2018-as év első hamisítatlan nyári slágere:  

Jövőre szeretnénk tudni, mit tettél tavaly nyáron! Szóval foglalj időpontot még ma!

Helyfoglalás - Nortyx Hangstúdió 2018

  • Ezért jártok hozzánk nyáron stúdiózni!
2018/05/29