Együtt a siker felé
Nortyx logo
YEWO - Bálna

YEWO - Bálna

A YEWO új dalának, a Bálnának nem véletlenül lett magyar a szövege. Fontos volt, hogy a súlyos progresszív rock alapra olyan szöveg kerüljön, ami minden halandó embert foglalkoztat, érint, és el is gondokodtat. Ez nem más mint az elmúlás.

A dal arról szól, hogy azt érzed le vagy maradva, elment melletted az idő, és az álmaid egyre megvalósíthatatlanabbnak tűnnek, mert azt érzed kezdesz kiöregedni és feleslegessé válni.

 

Tóth Péter, a dal producere és hangmérnöke:

A Bálna témáját Zoli hozta, és már vagy 3 éve hallottam először tőle. Ha jól emlékszem, neki ez a téma már réges-rég a fejében volt, csak sose állt össze 100%-ra. Felvettük a dalt egy tempóban az összes részével együtt még 2021-ben, de valahogy a zenei alap nem működött. Pakolgattuk a részeket, de a váltások nem adták ki azt az erőt, amit szerettünk volna.

 

2022-ben újrakezdtük a felvételt más felfogásban, megpróbáltuk a gitárok felvételével kezdeni, úgy, hogy a riffek határozzák meg maguk a tempót, és később kerüljön rá a dob. Fel is mentek a témák, elkészült a dob is, de a részek közötti váltások, hiába voltak szépen kidolgozva, valahogy nem alkottak egységet. Máté közben megírta a szöveget is, ami nagyon passzolt a zenére.

 

Ekkor jött az elhatározás, hogy most mar, mivel tökéletes a szerkezet, és mindenkinek a kisujjában van a dal, vegyük fel egyben játszva az egészet, hogy tudjon lélegezni. Nem volt metronóm, csak a srácok egymásnak, és megszületett a végleges zenei alap. Erre kerültek még rá pár gitár sáv, és egy prózai rész, amivel véglegesen egységgé vált a dal.

  • YEWO - Bálna
  • YEWO - Bálna
  • YEWO - Bálna
  • YEWO - Bálna
  • YEWO - Bálna
2024/03/22
Cookie beállítások