A már jó pár éve tartó vintage és retro hullám ellenére, a 60-as, 70-es és 80-as évek időszaka még mindig tele van olyan feltérképezetlen zenei elemekkel, amikhez hatalmas élvezet visszanyúlni. Ezeket megspékelve modern dallamokkal, beatekkel és hangzásokkal, beletéve saját gondolatainkat és mondanivalónkat szeretnénk megmutatni, hogy mi jön belőlünk.
YEWO egy képzeletbeli várost szimbolizál, ahova mindenkit szeretettel várunk, aki szabadságra, illetve gondtalanságra vágyik és szeretne kicsit elszökni a mindennapokból!
A zenekar mostani formáját 2020 tavaszán nyerte el, pont a kijárási korlátozások idejére. A Rustic Shadesből ismert Siposhegyi Zsolt és a számos projektben résztvevő Takáts Máté (teljesség igénye nélkül: Hungarian Rhapsody, Doors Emlékzenekar) már régóta tervezgették egy közös banda megalapítását. Csatlakozott hozzájuk Rózsa Zoltán (Evencare, Break to Chill) basszusgitáron, és Kalmár Botond (Vulgar Sun) billentyűn. Rettentő sok dal és szöveg született, majd ezeket elkezdték felvenni. A stúdiózások idején több dal is úgy nyerte el végső formáját, hogy a zenekari felállás még nem volt végleges. Máté és Zsolt színészként ismerték Plaszkó Bencét a Marble Mistből, akivel már szintén terveztek korábban közös projektet, de az csak most jött össze a YEWO keretein belül. Bence pedig hozta magával zenekartársát Faragó-Kádár Antalt (Tony), aki örömmel ült be a dobok mögé. A karantén által felszabadult időnek köszönhetően a próbák helyett szeretnénk az eddigi dalok megjelentetésére koncentrálni, így az elkövetkezendő időszakban több számot is meg fogunk nektek mutatni. Ahogy pedig vége ennek a kényszerpihenős etapnak, élőben is eljátszunk nektek mindent amit eddig írtunk egy hatalmas buli keretein belül, ahol búcsút intünk ennek az otthonülős időszaknak!
Ha tetszik neked ez a zene, akkor gyere a Nortyx Hangstúdióba, és készítsd el te is saját dalodat!
Tagok: Takáts Máté – ének, gitár, ütőshangszerek Plaszkó Bence – ének, gitár, ütőshangszerek Siposhegyi Zsolt – gitár Rózsa Zoltán – basszusgitár Kalmár Botond – billentyű Faragó-Kádár Antal – dob